Szeretnék egy boldog országban élni. Egy olyanban, ahol ember embernek nem farkasa, ahol nincs korrupció, ahol az agresszióról nem is hallottak, ahol a szeretet nem összesöpörni való szemét, ahol a másikban nem a hátsó szándékot lesem, ahol végre szabadon élhetem.
A blogom én vagyok. Napi gondjaim: az ország, az orvoslás gondjai, amerikai traditionális hobbim, a népzene, aláfestésével, átszövésével. A másik nagy témakőr a fractálKAOTART informatikai képkonstruktió, aminek művészeti értékei most törnek be a kiállító termekbe.KAOTART (klikk a képre)
2008. november 6., csütörtök
2008. november 5., szerda
In Memorian John Lennon
Ez a saját készítésű videoclip annak a John Lennonnak állít emléket, aki ÖNMAGA VOLT A jÓSÁG A BÖLCSESSÉG, A BÉKE. Jellemzően ezek az emberek erőszakos halállal végzik.
A világ nem bírja el a különcséget, a szeretetet pedig mostmár végképp negligálja.
Hallgassátok és nézzétek olyan szeretettel, ahogy december 9-én halála évfordulóján is.
AZ Ő Istene Áldja Meg
Ciolkovszkíj effektus
De hát ez a blog alapvetően a fraktálokról és Woody Guthriról, követőiről, a 60-70-s évek protest-folk zenéjéről szól.
Maradjunk is ennél, hiszen ez biztos életünkben, nem úgy mint holmi Busa Dikók.
Természetesen azért a társas kapcsolatok nélkülözhetetlenek. Hiányoznak is nagyon. Akit érdekel, most jelen meg egy könyvem a "Nagyok" címmel, DVD melléklettel, amin kuriózum számba menő anyagok találhatók. Woody Guthrie, Bob Dylan, Joan Beaz, Arlo Guthrie, Donovan clipjeivel, elérhető áron.

Álnok Nő
Kedves blogászok!!
Némi szünet után, aminek számos oka, egészségi, de főleg magánéleti okai voltak. Azok, akik néhányan rendszeresen olvassák a blogomat, már olvashattak a "Ciolkovszkij" effektusról. Ez a gyerekeket egyedül nevelő magányos nők sajátossága, amit férfi társainktól erősen titkolnak. Csak amikor már a kölök a szeretkezés közben nyitja Rád az ajtót-no nem kopog, mert jól nevelt és nyolc éves- kezded érezni, hogy melegbe léptél. Különösen, ha a hölgy még ehhez egy öntelt, ellenmondást nem tűrő horribile dictu bölcsész, a Te véleményed az mocskolódás, az Ő hangulati labilitása a Te érzelmi hullámvasutad, cinikusan gonoszkodó, no akkor kell lelépni de gyorsan. Lehet bármilyen szép a kezdet, a hölgy angyalbőrbe bújtatott ördög.

MENEKÜLJ!!!
NO HÁT VALAMI ILYESFÉLE TÖRTÉNT VELEM IS, MEGSPÉKELVE, EGY ELMEZSENGE CSALÁDDAL, S MINDEZ kAPOSVÁRON, AMELY VÁROS ELKERÜLÉSÉT MELEGEN AJÁNLOM MINDENKINEK. NO A CSALÁD FÉRFI TAGJAI SEM VOLTAK KÜLÖNBEK, ÚGYHOGY NEM IGAZÁN VAGYOK ELFOGULTSÁGGAL, "HÍMSOVINIZMUSSAL VÁDOLHATÓ.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)