A blogom én vagyok. Napi gondjaim: az ország, az orvoslás gondjai, amerikai traditionális hobbim, a népzene, aláfestésével, átszövésével. A másik nagy témakőr a fractálKAOTART informatikai képkonstruktió, aminek művészeti értékei most törnek be a kiállító termekbe.KAOTART (klikk a képre)
2011. július 1., péntek
2011. június 25., szombat
2011. június 19., vasárnap
Mi Miért?
Kedves blogászol!
Némi elfoglaltság, feszített munka és szívbaj (ritmuszavar) áll mögöttem. Ezért volt, hogy kedvenceimből osztottam meg veletek néhány dolgot. Közben komplettálódott a 10 DVD-ből álló heroilus alkotásom, ami a legjelentősebb zenészeket, dalokat öleli fel 1920-s évektől, Woddy Guthritól napjainkig, a NewGrass-ig.
Ezekből fogtok válogatást hallani, a 10 DVD anyagából, valamint az azóta készített fraktáljaimról sem feledkezzünk meg, egy jelentős kiállítás sorozat előtt.
S mivel a blog címében utalt káoszt népünk nagy vezére is jócskán generálja, mondhatnám két lábbal tapossa a nemzet lakosságát a létminimum alá, csakhogy maga gőgjének hülyeségeit igazolja megmaradok régi jó szokásomnál, az igazság nevében sok minden megszólal a blogon.
A régi szép idők tanúi személyesen is elérhetők a facebook oldalamon.
Savanya Pista Kanadából, Vörös Andor a Bojtorjánból, Muzsay András, s egy-két meglepetés.
2011. június 18., szombat
2011. június 15., szerda
2011. június 11., szombat
2011. június 10., péntek
Bill Monroe - The Wayfaring Stranger
I get chills each time I watch this video... This is Bill Monroe, by himself, singing The Wayfaring Stranger.
2011. május 15., vasárnap
Blackthorn - Lonesome Boatman - Follow me up to Carlow
Egy klasszikus tradicionális ír dal a lyric kategóriából.
2011. május 1., vasárnap
Türelem
Kedves Blogászok!
Elnézést kérek mindenkitől, de úgy be voltam havazva, mint a Déli-sark.Emberi számítások szerint
bár ebben az országban csak az a biztos, hogy valamivel megint kib@sznak a nem "elittel", május 5. után már
több friss saját feltöltés lesz a blogon. Addig is maradunk az ír népzenénél, Irish Rover, Dubliners a két prominens híres együttes, kipocakosodva, de még míndíg kitűnő muzsikával. Megkaptam Amerikából Woody Guthry életéről szóló DVD-t, a Bound of Gloryt, ebből is kicsempészek néhány Neil Young felvételt. Kellemes majálist. Az én Istenem áldjon meg mindannyiotok. Természetesen friss fractálokat azért gyártottam, rájöttem a mozgás előállítás technikájára.

Sör Kolbász Transzparens minden van. Nem változott itt semmi, legfeljebb gengszterváltás.
2011. április 7., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)